Úgy érzem magam mintha a világ összes fájdalma bennem lenne és nem bírnék tőle szabadulni... Kegyetlen érzés.. Borzalmas... Bőgök mint egy elsős...Semmi kedvem élni...Semmi..én semmihez nem értek..semmihez..senkinek nem vagyok elég jó..én mindenkinek csak egy aranyos kislány leszek...Sose leszek ennél több..úgylátom..Soha nem lessz pasim..soha....a picsába....:(:(:(:(
Már lasssan kezdem feladni. Azal hogy nincs bátorságom odamenni hozás, semmit nem fogok elérni. Se jobb se rosszab nem lesz. A szerelem képed emberek öszehozni, de gátolni is nagyon szeret. Fogalmam sincs mi a bajom, ha valaki kideriti szóljon meghalgatom;)
Ezek az gondolatok tegnap este Facebookozás közben jutotak eszembe, egy olyan emberről akit nagyon szeretek. DE ahogy ez is a szerelem is elmúlik egy idő után. Hát, kezdeném is:
Lehet, ha kicsit merészebb, esetleg bátrabb lettem volna másfél éve, lehet ha akkor odamegyek és a nyakábahullok, lehet ha minden eddigit VELE kapcsolatban mást tetem/csináltam volna, nem itt tartanék. Nem siratnám minden egyes másodpercben, nem állmodoznék, nem éreznék semmit. DE ha ez a sok "lehet" össze jött volna, vajon még élne? Még úgyan úgy éreznénk egymás iránt, mint azelött? Ennek természetesen két vége van. DE ha akkor nem rontom el, most nem lenne nekem az a valaki akit nagyon szeretek, és tudom hogy rossz, hogy látja ezt, de sajnos ettől nehéz megválni.:( Viszont ínék néhány monogramot jelezvén azt, hogy nem bántam meg megismerésüket sőt kifejezetten boldogságal tölt el, hogy megismertem eme 3-rom személyt: TR, PK és...HD. Természetesen van még egy pár, de most csak a legfontosabbakat írtam ki ;)
