Az a Csaj

Minden napi életem mozanatai lesznek leírva... mint egy naplóba..:)

Maganról

16 éves lány elkeseredett vagy legvidámabb sztoriai. 10. osztályos nagynénje szerint "elvont" gondolkodású :D. Szakközépbe járok. Ákost imádom(az énekest:))próbálom valahogy emberek tudtára adni a dolgaimat. :)

Látogatók száma :)

Feedek
Megosztás
2012. May 6. Sunday

Vasárnap

Ezt a vasárnapot még csütörtökön nem így kébzeltem el. Gondoltam, majd úgyis lessz valami, hát ebben ugyan nem csalódtam, mert lett is, csak nem jó:/ Azt hittem a levél amit irtam Neked majd úgy lessz ahogy én aszt elkébzeltem, mint azokba a nyálas Amerikai filmekbe, hát nem így lett. Még azt is "megálmodtam", hogy az osztálytársamnak skypon áradozom majd Rólad, de ez sem vált valóra. Az a baj, hogy már néha betegesen beletudom kébzelni abba amit elkébzelek, hogy megfog történni, és aztán már a padlón is vagyok a pofáraesés miatt. Szörnyü, de majd talán egyszer benő a fejem lágya és nem fogok ennyit áradozni, kébzelődni.. Ja és a legfontosabb, remélem soha többet nem esem bele senkibe, mert ha én belédesem akkor nagy a baj, mármint szinte bisztosan pofáraesek és a körforgás kezdődik elölröl..;)

2012. March 31. Saturday

Péntek Délután/Este

A suliba rendeztek "24" órás focit. Elképesztő jo volt! Nem is baj hogy "Vöröske" nem tartott velem. Viszont szereztem egy pár barátot. :) Rettentő jól éreztem magam. Egyszerüen fenomenális volt, ahogy a sok fiatal nem csúnya fiuk rúgták a labdát, rohantak és védtek. :) Ennyi helyes fiut egyrakáson még nem láttam.:D És mindegyiknek viocces szines cipője volt. Na és  a Tanár-Diák focik voltak a legjobbak! FEnomenális látni a tanárokat, ahogy rohannak a labda után gyökketővel vagy épp 120-szal..:D:D Remélem nektek is van/volt/lesz majd ilyen élményetek;)

2012. March 5. Monday

Egy rossz Hétfő

Borzalmas volt  a napom! Voltam Mekibe és vettem egy teát, kértem hozzá mézet és amikor nyomtam bele a mézt a teába nem kiöntöttem?!?!?! Dehogynem, nem is én lettem volna. A hangulatom se volt az egekbe, ráadásul tegnap voltunk Pecsába( Petőfi Csarnok) és látunk a telómra szilikon tokot, jó belepróbáltam, és olyan borzalmasan nézett ki vele hogy az retenet. Ja és a ráadás az, hogy elkeztem kegyetlen módon köhögni, Fenomenális. DE hogy valami jót is meséljek, hétvégén filmmaratont csináltam. Megnéztem, a Transformers összes részét egymás után :D:D. Nagyon jó volt, nem is értem eddig mért nem néztem meg. Hő vágyam hogy megvegyem azt a könyvet, amibe le van írva, hogy "1001 film amit látnod kell mielött meghalsz :)". Az egyetlen probléma ezzel, hogy 10000 Ft....-.-"

2012. February 29. Wednesday

Február 29.

Nem szeretném, ha valameik gyerekem pont-e napon születne. Ez nem jó Születésnapra, mivel csak négy évente van. Reggel belegondoltam, és rájöttem hogy a február 29-e ugyan olyan nap, mint a többi. Semmivel sem különösebb. Természetesen ma is gondoltam rád. Miért is ne? Baj nagyon nem lehet belőle, viszont olvastam egy elég elgondolkoztató szöveget:

Ha elolvasod rájösz. Nálam hatott. ;)

Ami meg amúgy jellemzi a mai napot az az, hogy ismételten elkeztem fogyózni, de most igérem betartom. Ma már futottam, csak tejet, kávét és VIZET iszom :D DE én akkor is lefogyom...:D:D:D:D

2012. February 7. Tuesday

A mai nap

A léyneg legyen anyi, hogy ma új utakat fedeztem fel. Független adtól hogy holnap irodalom Tz, nekem nagyon tetszik ez az elmélet. És ebben az a legjobb, hogy Töriből is hasonló vizeken járunk. A filozófiánál. Elöször is csodálatos, hogy 2000 évvel ezelött ugyanazon törték a fejüket a  NAGYOK mint most. És holtartunk? Sehol,. ugyanis olyan kérdésekre hogy: Mégis hogyan lett Emberiség? Erre a kérdésre még MAI nap is nehéz választ adni. NA de az Irodalom jött ezekel az ókori költőkel, és valami hihetetlen, hogy milyen megfontólt és távolbanyúló mondatok hagyták el szájukat. Elképesztő. Nagyon tetszik :)  Érdekesnek találom, és nagyon tetszik. Egyetemen van olyan hogy Filozófia? Mert ha vanh felveszem... ;) Kábulatba ejtő. Aszem új irányzatott választok. Amúgy sem hittem istenbe, bár Én semmit nem hiszek el a mit nem látok a két tulajdon szememmel. SAjnos hitetlen vagyok. Ez van valaki Rasszista én meg hitetlen...:P Van ez így.. Sose tutam verset írni, azt nem is fogok, de mese még lehet;)

2012. February 5. Sunday

Egy rossz péntek DÉLelött

Nos, az történt, hogy így októberbe kért anya időpontot egy ortopéd orvoshoz. Jó minden oké, csakhogy egy félévre rá kaptunk időpontot! :O:O:O Na és mi van ha nekem azzonal kellet volna mi??:O:O:O Nem vágom. Na mindegy. Február 3-romra kaptunk is időpontot. Minden tök jó, csakhogy a fél világot át kellet utaznunk! Azzal nincs is semmi baj, csak hogy ha már én veszem a fáradságot és nem megyek suliba, akkor legalább valami hasznos információt kapjak cserébe. Nem b+. Azt mongya: Ennek a gyereknek nincs semmi baja tök egéséges. Anyuka ne TESSÉK mondani a gyereknek, hogy BETEG! Nembaj hogy ilyen még eszünkbe se juttot semmi baj, de az hogy a semmiért utazzak enyit az nagyon idegesített! :@

2012. January 4. Wednesday

Szerda

Most pont én is így érzem magam:

Egy Vesztesnek. De valaki azt monta nekem ne rágódjak a múlton, nem éri meg változtani úgyse tutsz. De a mai nap amúgy is kész katasztrófa volt. MA megint mindenki átment rajtam,  mindenki ott "bántott" ahol a legjobban fáj. De én próbálom semmibe venni nem foglalkozni vele, de nem megy, Egy barátom akit nagyon szeretek azt monta ÁLJAK KI MAGAMÉRT... Nos az ügy fojamatban van, nem tom menyire látszik,  éne én igyekszem. Legszívesebben egésznap feküdnék zenehalgatás közben, amikor csak ara gondolsz "mi lenne ha..." de nincs.

2011. December 13. Tuesday

Kedd

Ma ismét csodás óráim voltak, és természetesem az elengethetetlen "Megéget" aki még mindig idegesít, míg "Szépfiu" barátunk mellet a nap röhögés mentes biztos soha nem leessz, vagy hogy "Csodaszépszemek" barátunk kedves és valamien formában próbál közeledni. Ez egy tipikus nap... Dolgozat, Segítség, Lebukásveszély..

Na most annak az esélye,  hogy a Fizika dolgozatok aránya elkezd rohamosan felfelé nővekedni egynlő a nullával. Ugyanis kizárt hogy "Linuxon" És "Jómagamon" kívül nagyon bárki nem érti...

Lebukásveszély, anyi mintha a tűzzel játszanál...Mongyuk attól is függ mien tanárral van órád, mert ha "Pápaszemmel" vagy nála lehet Tőrinél. De a "Boszinál" nehezebb...

Segítség anyit tesz,  mintha éretségin próbálnál puskázni.. Szinte LEHETETLEN....:D